Győzelemmel kezdtük az EB selejtezőt a Lettek ellen

Magabiztos győzelmet aratott a férfi kézilabda válogatott az EB selejtező első meccsén az 1.csoportban Lettország ellen.A magyarok 5-2 re majd 8-3 ra is eltudtak lépni ellenfelüktől ezt az előnyt az első félidő végéig megtartották ahol 11-6 os előnnyel mehettünk a szünetre.A 2. félidő kezdetén még az öltözőbe maradtunk de a sok gólos vezetés kitartott így nem kerültünk nehéz helyzetbe.A 2. játékrész derekán elléptünk 9 góllal is,és innentől a kapitányunk pihentetett.A mérkőzést 24-16 ra nyertük ezzel vezetjük csoportunkat.Csoportunk másik 2 tagja a Dánok és a Hollandok holnap játszanak egymással. A csoport legjobb 2 csapata kvalifikál az Európa Bajnokságra.

Xavi Sabaté szövetségi kapitány: - Nehéz mérkőzés volt, mivel június óta először találkozott a csapat, és két edzéssel a hátunk mögött léptünk pályára. Kemény BL-sorozat után áll a játékosok többsége, kisebb sérülésekkel is bajlódnak a fiúk, ezért is vagyok büszke rájuk, és örülök a biztos győzelemnek. Két kulcsjátékosa hiányában tudtuk, hogy a lett válogatott lassú lefolyású támadásokat fog vezetni, ezért nekünk kevesebb időnk volt visszatámadni, ez magyarázza, hogy csak 24 gólt tudtunk dobni. Sok időnk nincs, de igyekszünk a hollandok elleni meccsig előre lépni.-Így nyilatkozott a magyar szövetségi kapitány.